'94-ben ismeretlenként nyert egy fiatal fiú Szegeden, az MSZP színeiben. Abban a körzetben indult, ahol Rózsa Edit (SZDSZ) volt a favorit, hiszen a rendszerváltás körüli dolgai miatt mindenki ismerte. És mégis, Szeged egy fiatal szocialistának szavazott mandátumot. Aztán pár év múlva ez a fiatal szocialista fölnőtt, és lett belőle polgármester.

Érdekes dolog ez a szoci városvezetés. Érdekes, mert a csúcsokon olyanok vannak, akik nem voltak sehol a rendszerváltás előtt, így szalonképesek, dinamikusok, elhisszük nekik, hogy már mások, mást akarnak.

De van egy hátterük. Azok, akik őket előre tolták. Azok, akik  mai napig őrzik hatalmukat rajtuk keresztül. Mert nem az a baj egy szoci polgármesterrel, hogy a választások előtt pár héttel PR cikk jelenik meg róla a helyi lapban. Nem is az a baj, hogy amit mond, az tök más, mint amit érzünk. Hanem kérem az a baj, hogy a régi kommunisták nyeregben érzik magukat.

Szűkebb ismeretségi köröm miatt az iskolákban uralkodó hangulatról tudok mesélni. Nem a diákok körében, ők jól elvannak. Hanem a tanári szobákban. Mert most arrafelé olyan a hangulat (tisztelet a kivételnek), mint volt '90 előtt. Mert a vásorvezetés régi kommunistái és az iskolák élére tett jó káderek szépen elvannak, de nem tűrnek ellentmondást. Demokráciát? Csak ha maguk között vannak! Az eszközök egyszerűek, a kiadott utasításokat maradéktalanul végrehajtják, akkor is, ha az tanároknak előnytelen, aki meg esetleg szól, az majd nem kap túlórát, nem kap fizuemelést, és majd amikor kell, szépen leépítik.

Ilyen háttérrel naná, hogy nem pofázik senki. Félnek.

Igen, kedves Botka László, talán akaratlanul, de félelem uralkodik a városban. Na nem olyan nagyon, csak egy picinyt. Ott belül, a lelkekben.