Horthy szobor Szegeden

Már napokkal ezelőtt eljutott a hír hozzánk, hogy jónéhány szegedi polgár Horthy szobrot szeretne állítani a Dóm téri pantheonban. A szoborról annyit tudni, hogy mell szobor lenne, és  az elkészítéséhez egyenlőre még nincs meg a zsé.

A pénz összegyüjtésére biztos lesz megoldás, de a számlaszámról, ahová be lehet fizetni Horthy fülét, vagy szemét kitevő összeget még nem értesültünk. A helyzet komolyságát jelzi, hogy első sajtótájékoztatójukat már megtartották, és az mti hozta is a hírt:

Civil szervezetek és magánszemélyek Horthy Miklós szobrának felállítását kezdeményezik a szegedi nemzeti panteonban, a Dóm téren. Haág Zalán, a KDNP önkormányzati képviselője elmondta, a civil kezdeményezést magánszemélyként ő és a szegedi közgyűlés fideszes tagja, Szabó László is támogatja. Az "ötletgazda”, Kiss István biológusprofesszor azt mondta: Horthy megérdemel egy szobrot a nemzeti panteonban, mert a világháború, a forradalmak és Trianon utáni válságból viszonylagos demokráciát teremtve kivezette az országot. Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművészt kérték fel az alkotás elkészítésére.


Hogy a mai politikai, közéleti viszonyok között mi lesz ennek a szobornak a sorsa, és hogy hat a mindenhol tüntetgető tömegekre, azt csak sejteni tudjuk, de hogy nem fog mindenki tapsikolni örömében, hogy ezaz, má csak ez hiányzik kis hazánknak, az egyszer biztos.