Ábrahámtól Horthy-ig

Egy hétvége Szegeden 2006. szeptemberében.

A Super8mm fesztivál keretén belül pénteken a régi Zsinagógában az Alkotók léptek fel. Érdekes volt a helyszín és az előadás kontrasztja, hiszen a Zsinagóga, még ha kultikus célokra már nem is használják, akkor is Zsinagóga. Az Alkotók programjának központjában, legalábbis a színpadon, két meztelen hölgy ült, igaz, háttal. Az Alkotók zene, felolvasás, videó (Super8 mm) eszközökkel vezették a nézőket egy nem létező univerzumba. A vizuális és audió élmény közben négy festőművész készíti alkotását, mely a színpadkép és zene által megidézett gondolatok ecset interpretációi. Az egész, mint előadás, mint élmény érdekes és elgondolkoztató volt. A Zsinagógában nem csókolhatjuk meg szeretteinket, még ha ott is a Rabbi, mert a Zsinagógában a szeretetet csak Isten felé fejezhetjük ki.

Szombaton a Super8mm fesztivál zárásaként, párhuzamban az általunk is ajánlott koncert mellett Orion parti volt a Kék úszóházon. Orion parti, a film, a korszak megidézése zenei alapon. Régi zenék ma, érdekes válogatásban. Talán a hideg, talán más programok miatt nem volt teltház, de az ott lévők nem bánták meg, hogy eljöttek. A Tisza fölött még az Orion csillagkép is tisztán látszott, mintegy az Istenek figyelmét is felhívva a rendezvényre.

Vasárnap, a hét zárasaként Kárpátia koncertre mehettek a revíziós dalok kedvelői. Közel 2000 ember, fiatalok, idősek voltak kíváncsiak az FVSZM Egyesület kampányrendezvényének, családi napjának zárasaként megtartott Kárpáti koncertre. Az ott lévők az együttes nevének skandálása helyett, a vesszen-vesszen Trianon kiáltással üdvözölték az együttest, melynek frontembere szerint:  „Fújják ezt a demokratikus lufit, de egyszer kilyukasztjuk valahogy”. A rendezvényen feltűnt Apró-Juhász János is, mint a családi nap főszervezője, és mint a soron következő demokratikus önkormányzati választások egyik jelöltje…

Érdekes hétvége volt Szegeden. Vajon a liberalizmus az, hogy mindezeken jól érezzük magunk, és mindezek után elgondolkodunk?