Egy péntek Szegeden


A mai nap elég tartalmas volt azoknak, akik szeretik a politikát. Ma tartotta ez évi utolsó rendes ülését Szeged Város Önkormányzata. Itt meghozták azon döntéseiket, melyekre senki sem várt, de mindenki tudta, hogy meg fogják hozni. Mint azt előre jeleztük, ma döntöttek az áremelésekről. A komoly dolgokról szóló viták közben csak Botka és Csapó küzdelme hozott némi derültséget. A képviselő folyamatos ügyrendi hozzászólásai inkább lassították az ügymenetet, mint előbbre mozdították volna azt, de mindenképpen elmondható, hogy bejelentései és a polgármester válaszai néha elég humorosra sikerültek. Talán egyszer megkomolyodnak.


E mellett reggel egy konferencia is zajlott a Polgármesteri Hivatalban, melyen Szeged jövőjéről az EU-ban témakör körül zajlottak a fölszólalások.


Délután hatra a jobb oldal Bayer Zsolt Urat várta, hogy dedikálja könyvét, de autópálya ide, autópálya oda, sikerült több mint egy órát késnie.


Ezen közben a Pécsről indult Gyurcsány ellenes tüntetők időben érkeztek meg a Széchenyi térre, és ott egyesülve a szokásos esti tüntetőkkel végig turnézták a belvárost.


Az alábbi képeken ezen utóbbi kettő esemény látható.