Horthy szobor 2.

Mint már arról korábban írtunk, szegedi civilek kezdeményezik, hogy Szeged városában legyen Horthy Miklósról szobor. Tudták, tudják, hogy a városvezetők úgyse engedik, de a megye az narancs, és Szegeden van megyei fönntartású közterület, vagy legalábbis épület, melynek van kertje. Így hát megtették szándéknyilatkozatukat, melyre reagált a városvezetés úgy, ahogy azt várni lehetett. De az események itt nem álltak, állnak meg. Mivel Botka polgármester Kádár nevét is megemlítette, így érthető, hogy Magyarország legnagyobb Kádáristája, Moldova György is reagált a szoborra. Természetesen a helyi lap fórumában, több politikai topicban is foglalkoztak az üggyel, és úgy tűnik, már a szoborállítók is készítenek honlapot.
Jelenleg itt áll e szegedi civil kezdeményezés.